KrisnásBlogokMindenkiNetVegaLinkCuccok |
Miért pont „bhaktijoga.freeblog.hu”Kezdem azzal, hogy először tekintsünk el attól, hogy miért pont így van írva. Ez ugye annak érdekes, aki tudja, hogy hogyan lehetne máshogy leírni. Nekik meg úgyse kell elmagyarázni.
A tárgyra térve: amikor végre eldöntöttem, hogy elkezdek blo
Na mindegy, így a kettőt Isteni jelnek vettem és villámgyorsan elkezdtem gondolkodni. Épp aznap fejeztem be egy cikket a Bhakti-jóga tanfolyamról, így ez ugrott be a fejembe. Ennek a kurzusnak én adtam a nevet. Itt megpróbálunk pár hétvége alatt ízelítőt adni a Krisna-tudat minden aspektusáról.
Valahogy az én blogom is ilyesmi akar lenni. Próbálok saját magamon keresztül bemutatni valamit, amit én úgy látok, úgy érzek mint Krisna-tudat, vagyis az ÉLET. De erről inkább később… Mondj valamitA szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz. Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel. |
Lelki tanítómesterem blogja
Vijaya Gauranga Das![]() Névjegy létrehozása Kommentek- Ilyen is lehetett volna 8. rész – A Bhakti-épület, Dani: Szerintem jobb, hogy a mostani helyzet van, hogy azt az... »- Szerelempróba, norbonc: Hari Köszi az ajánlót. Megnézzük. » - Srila Prabhupada Bombay-ban, norbonc: Haribol Köszi a feltöltést. Sajnos nem mindent értek,mert gyenge az... » - Amit Édesanyámtól tanultam, norbonc: Hari Remélem,hogy jó helyzetben van Édesanyád,és remélem látja,hogy a fia... » - Egy kép, norbonc: Hari. Nagyon kemény.:) » HareKrisnaUniversalKözpontokLÉPNI KELL! Eger Krisna-völgy Debrecen Templom Krisna Udvar Pécs Bp.-i TemplomKrisnaInfoTudományos |
Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare
Krisna, Hare, Ráma, Harcművészet, Harc, Béke, Love, Ninja, étel, zene, mantra, gitár, meditáció, lélekvándorlás, aktuális hírek, gyereknevelés, család, bhakta, önvédelem, főzés, ember, élet, létezés, lét, recept, world, God