KrisnásBlogokMindenkiNetVegaLinkCuccok |
Hogyan telik egy napom?![]() 3:40-kor kelek, megfürdők és felöltözök a hagyományos férfi vaisnava viseletbe. Bemegyek a templomba a félötkor kezdődő reggeli ceremóniára. Kiscsaládom többi része ilyenkor még pihen. A mangala-árati után kb. 5-től japa-meditáció van, majd 7 órakor nyitják ismét az oltárt, kirtan, lecke (előadás) a Srimad-Bhagavatamból és 8-tól reggeli. Ilyenkor hazacsörgök, hogy mit kérnek a reggeliből, ha kell, eldobom hozzájuk. Utána indul a verkli és csinálom a szolgálatomat, ami elég szerteágazó, de erről most nem itt írnék. 5-6 között megyek haza, gyakran együtt Szubállal és a feleségemmel, mivel gyakran itt vannak a templomi gyerekjátszóban. Otthon játszunk még egy kicsit, vacsi, fürdetés, altatás a program. Kedd, csütörtök; edzés, egyébként mindig így megy, mert Szubál fiam olyan, mint egy kakukkos óra, mindennek időben kell lennie, különben kibukik. 9 körül fekszünk, én azért, hogy sikerüljön a korai kelés, feleségem meg hullafáradt a hiperaktív fiunk miatt. Ez alól utazás, koncert, ilyesmi a kivétel, de ez a menetrendem. Ha van kedved próbáld ki! Mondj valamitA szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz. Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel. |
Lelki tanítómesterem blogja
Vijaya Gauranga Das![]() Névjegy létrehozása Kommentek- Ilyen is lehetett volna 8. rész – A Bhakti-épület, Dani: Szerintem jobb, hogy a mostani helyzet van, hogy azt az... »- Szerelempróba, norbonc: Hari Köszi az ajánlót. Megnézzük. » - Srila Prabhupada Bombay-ban, norbonc: Haribol Köszi a feltöltést. Sajnos nem mindent értek,mert gyenge az... » - Amit Édesanyámtól tanultam, norbonc: Hari Remélem,hogy jó helyzetben van Édesanyád,és remélem látja,hogy a fia... » - Egy kép, norbonc: Hari. Nagyon kemény.:) » HareKrisnaUniversalKözpontokLÉPNI KELL! Eger Krisna-völgy Debrecen Templom Krisna Udvar Pécs Bp.-i TemplomKrisnaInfoTudományos |
Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare
Krisna, Hare, Ráma, Harcművészet, Harc, Béke, Love, Ninja, étel, zene, mantra, gitár, meditáció, lélekvándorlás, aktuális hírek, gyereknevelés, család, bhakta, önvédelem, főzés, ember, élet, létezés, lét, recept, world, God